Valószínűleg tetszik nekem

Jason

Mosolyogva, félre billentett fejjel néztem Samre. Ő döbbenten, értetlenül meredt rám. 

- Mi az?- kérdezem vigyorogva.

- Te leszel az új csapattag- mondja lassan, a földet bámulva. Bólintok.

- Igen.

- Hogyhogy?- pillant fel. Kínosan megvonom a vállam. 

- Az előző csapatomban nemigazán ismertek el. Én voltam a srác, aki mindig mindent egyedül csinált, a többiek nélkül. Ők állandóan lazsáltak, mondván, majd edzenek. Látod mi történt! Ha ők is edzettek volna, legalább olyan keményen, mint én, akkor most nem beszélgetnénk itt, hanem egy sokkal tehetősebb csapatban lennék. Bocs, hogy ezt mondom, de így van!- mondandóm közben lehervadt a mosoly az arcomról, de most mégis halványan elvigyorodok. Szinte már szégyenlősen nézek Samre, várom hogyan reagál. De nem mond semmit.
- Baj van, Sam?- aggódón összehúzom a szemöldököm. Felkapja a fejét.
- Honnan tudod a nevem?- arcomba szökött a vér, ahogy eszembe jutott mit csináltam, azért, hogy megtudjam a nevét.
- Hallottam, ahogy veled beszélnek a meccs után- vakargattam idegesen a tarkóm. Ez nem volt teljes hazugság, hiszen tényleg beszélgetett egy fehér hajú lánnyal, de azt már nem akartam neki elárulni, hogy a női mosdóba kellett osonnom, ezért az információért. Komolyan! Beosontam a lány WC-be, ahelyett, hogy megkérdeztem volna! Ez kész!
- Hahó! Figyelsz te rám?!- integet a szemem előtt Sam. Zavartan félrepillantok.
- Bocs, megismételnéd?- kérem halkan.
- Azt kérdeztem, hogy mikor hallottad. Sosem voltál a közelben, amikor beszélgettem valakivel. Szóval...hol hallottad a nevem?- félre billentett fejjel néz rám, barna szemében gyanú csillog. Sóhajtottam.
- Én...
- Te meg mit csinálsz itt?!- dühödt kiáltás hallatszik a folyosó végéből. A tegnapi vörös gyerek volt az a mérkőzésről. Idegesen sóhajtottam. Tegnap állandóan a pályán fenyegetőzött, mintha ő lenne a király.

"- Hé, Sava, passzolj!- szóltam fennhangon csapattársamnak. Karomat a magasba emeltem, vártam a passzt, mindenre felkészültem. Csak erre nem...A másik csapatból nekem feszült az a vörös csávó. Első látásra durva játékosnak hittem, de a meccs közben kiderült, hogy csupán az alapjai tökéletesek, de különösebben nem volt figyelemre méltó. Most azonban dühösen nekem nyomult.
- A földbe foglak döngölni!- sziszegte. Egy pillanatra ránéztem, de miután a labda nekem repült, nem figyeltem rá. Gyorsan végig szlalomoztam a játékosok között és bezsákoltam a labdát. A közönség őrjöngve tapsolt. Elindultam visszafelé és amikor a vöröshöz értem, letorkolltam.
- Ahhoz, hogy legyőzz több kell, mint egyszerű küzdőszellem. A lábam nyomába sem érsz!"

- Nos...én vagyok az új csapattag- fensőbbséges pillantást vetettem a srácra. Az eddig dühös arckifejezés most gyűlölködőbe váltott át. Megindult felém.
- Akarsz valamit, haver?
- Castiel!- Sam hangja figyelmeztető, nyugodt. Castiel azonban mintha meg sem hallotta volna, tovább nyomul felém, akár egy elszabadult vad.
- Nehogy azt hidd, bármit megtehetsz!- Castiel megragadta Sam karját és félrerántotta. A lány fájdalmasan felszisszent.
- Hé, csak óvatosan!- léptem előre. Castiel (minden további nélkül) nekem rontott. A galléromnál fogva rántott magához.
- Ne provokálj!- sziszegte az arcomba.
- Castiel Maddox, maga mit csinál?!
Felnéztem. Egy idős hölgy közeledett, tűsarkú cipője vészjelző volt a rakoncátlankodó fiatalok számára. Mellette egy szőke fiú jött.
- Igazgatónő!- Sam arca felragyogott, láthatóan örült, hogy nem lesz verekedés.
- Mi folyik itt, Samantha?- kérdezte az igazgatónő.
- Nos...tudja...
- Valószínűleg Castiel már megint a bajt keresi- szólt közbe a szöszi.
- Valóban? Nos, ebben az esetben...- az igazgató megfogta a vörös karját és magával húzta.
- Azt hiszem megint fel kell hívnom a szüleit- mondta a nő, majd eltűntek egy ajtó mögött.
- Jól vagy?- hallottam a srác hangját. Odafordultam. A szöszke Sam kezét fogta, amin volt egy hatalmas kék folt. Elöntötte az agyamat a düh. Az a szerencsétlen!
- Persze, jól vagyok. Kösz, Nathaniel!- mosolygott Sam. Összeszűkült szemmel méregettem a srácot, szemmel láthatóan oda volt Samért. Némán sóhajtottam.
- Akkor én...megyek is- szóltam és elindultam.
Mi ez az érzés? Talán...féltékenység?

Boldogságunk nem alaptalan, az új tag

- Francklin Gimnáziumé az első passz!- szólalt meg a hangosbemondó. Jason gyors labdavezetéssel tört át a Sweet Amoris védelmén. A csapatunk döbbenten figyelte az eseményeket.
- Ne dermedjetek le! Gyerünk!- kiáltott a csapatkapitányunk, Matt. A többiek felkapták a fejüket és felmérve a helyzetet, gyorsan elmentek védekezni.
- Sajnálom, Kapitány!- kiáltott még vissza Lisander. Kék mezében feszítve rohant át a pályán, hogy blokkoljon. A maga 190 centijével remek center* volt.
De sajnos ez nem volt elég.
Jason zökkenőmentesen kerülgette a játékosokat, mintha ott sem lettek volna. Aztán, amikor a hárompontos vonalhoz ért, megállt. Felvette a dobóállást és dobott.
Csont nélkül bement.

- Most tíz perces szünet következik, aztán megkezdődik a második félidő!
Legszívesebben lecsaptam volna a kommentátort. Bár a mi csapatunk is kapott néhány dicsérő szót, egyértelműen látszott, hogy a Francklin Gimnáziumnak szurkol. Sóhajtva felálltam a helyemről.
- Te meg hová mész?- kérdezett Rosa és Alexy egyszerre. Rájuk pillantottam.
- Mosdóba és...adok a csapatunknak egy kis löketet. 
- Löketet?- értetlenkedett Nathaniel.
- Igen, tekintve, hogy 43:52- re állunk az ő javukra, azt hiszem kell egy kis löket.
- Mit fogsz csinálni?- gyanakodott Rosa.
- Beszélgetek velük- vontam vállat és elindultam. Természetesen nem kellett WC-re mennem, ez csak egy kis kibúvó volt. Egyenesen a csapatunk öltözőjébe siettem. Éppen megbeszélést tartottak.
- És Castiel, te fogod a 9-est. Elég durva játékosnak tűnik- mondta az edző.
- Az az elég durva, amit ti most éppen csináltok- szóltam közbe.
- Sam?- kapta fel a fejét Lisander. Kérdően fordultam körbe.
- Mi a frász van veletek? Mint a zombik- ráztam a fejem. Az edző sóhajtott.
- Nem olyan egyszerű a helyzet. Ők...magasabb szinten vannak, mint mi. Ezt még én is elismerem.
- Van gyenge pontjuk?- vontam össze a szemöldököm. Castiel megrázta a fejét.
- Ha lenne, már régen kihasználtuk volna a lehetőséget.
Elgondolkodtam. Ahogy figyeltem a meccset, azt vettem észre, hogy túlságosan össze vannak hangolva. Minden figyelmüket Jasonre irányítják, mert egyedül ő szerezhet kosarat. Talán ez lesz a kriptonitjuk.
- Figyeljetek...nem biztos, de ti nem vettétek észre, hogy túlságosan össze vannak hangolódva? Minden figyelmüket Jasonre irányítják, a ritmusuk ugyanaz. Talán...ha megtörnénk ezt a ritmust, akkor lehetne esélyünk- számoltam be az elméletemről. Az edző arca örömteli lett.
- De, ez beválhat! Tudtam, hogy valami gyanús!- kiáltott fel boldogan. Azonban a fiúk még mindig le voltak törve.
- Mi az?- kérdeztem. Lisander rám pillantott.
- Tudom, hogy nem lenne szabad ezt kérnem, de...nem pofoznál meg?- pislogtam párat, hogy megbizonyosodjak róla, teljesen jól értettem, amit mondott. Lisander arcát kutattam, de láttam rajta, hogy teljesen komolyan gondolja.
- Igen, az segítene abban, hogy jobban koncentráljunk- szólt bele Matt is.
Elvigyorodtam.
- Micsoda? De én olyan gyenge vagyok!- ropogtattam a csuklómat. A fiúk meghökkenten néztek rám.

- Kérünk minden játékost, hogy fáradjon a pályára!
Mosolyogva tértem vissza a helyemre, szerintem sikerült segítenem nekik.
- Na, hogy ment?- kérdezte Alexy.
- Szerintem most jobban koncentrálnak, mint eddig!- mosolyogtam büszkén. Remek munkát végeztem...
- Mit csináltál?- sóhajtott Nathaniel.
- Azt, amit kértek!- dúdolgattam halkan.
- Mi a...- akadt meg Rosa. Összehúzott szemmel összpontosított. A fiúkat leste.
- Miért van egy piros folt az arcukon?!- kiáltott felháborodottan a lány. Vállat vontam.
- Azt kérték pofozzam meg őket. Megtettem.
Rosa meglepetten felém pördült, de nem szólt semmit, inkább visszafordult és magában morgott tovább. Egy ideig figyeltem ideges arcát, aztán felhúztam a vállaimat. Semmi oka nincs, hogy dühös legyen rám, mégis ezt teszi!
Sóhajtottam.
Visszafordultam a küzdőtér felé és figyeltem. Vártam, hogy vajon megtalálják-e a kiskaput, amit javasoltam.

Repül a labda a palánk felé, készen arra, hogy sikerüljön a hárompontos. Két másodperc marad a játékból. A labda nekicsapódott a gyűrű peremének. Egy másodpercig egyensúlyozott ott, majd...bement. Bement! Castiel dobása sikerült! Örömömben felvisítottam és ugrándoztam. Eszeveszettül tapsoltam nekik, hihetetlenül boldog voltam. Hiába lett döntetlen, akkor is nagyon örültem. Ez az egész azt jelentette, hogy sikerült Jasonnnel tartanunk a tempót. Ahogy eszembe jutott ez a gondolat, állandóan vigyorogtam, mint a tejbe tök.
- Sorakozó!- kiáltott a bíró. A közönség mind két csapatnak tapsolt, mindenki elégedett volt a meccs kimenetelével. Én is álltam a barátaimmal és mosolyogva ujjongtunk a csapatunknak. A kapitányok kezet ráztak. Lisander a magasba emelte a kezét és felkiáltott:
- Bejutottunk! Igen!- örömtelien felkacagott, én pedig vele együtt örültem.

Másnap

Az iskola felé menet találkoztam az egész kosárcsapattal. Mindannyian gratuláltak az éles eszemért, én pedig az eredményükért. Mosolyogva baktattunk az iskolához, remekül éreztem magam velük. A legtöbb srácnak nagyon jó humora van, életemben nem nevettem ennyit. A kapunál elváltunk egymástól, nekik edzésre kellett menni (újabb meccs egy hét múlva) nekem pedig matek órára. Elszökdécseltem a DÖK terem előtt, mit sem sejtve. Aztán amikor a lépcsőhöz értem, valaki a kezét a vállamra tette. Ugrottam egyet ijedtemben és reflexből hátra könyököltem. Valaki nyögött egyet. 

- Ez fájt!- lihegett...Jason?!

- Jason?! Mit csinálsz te itt?- lepődtem meg. 

- Most éppen szenvedek- nyögött fel. Felszisszentem.

- Bocs! Nagyon fáj?- nyúltam felé, aztán megláttam, hogy titkon elmosolyodik. Azonnal visszahúztam a kezem és tarkón csaptam.

- Aú! Ezt miért kaptam?- nézett rám.

- Azt hiszed nem tudom, hogy direkt csináltad?- pökhendin felemeltem az állam, jelezve, hogy velem ne szórakozzon. Jason elvigyorodott. 

- Jól van, lebuktam!- egyenesedett fel. Semmi baja nem volt. Felsóhajtottam.

- Mit csinálsz itt?- a karom tehetetlenül lógott a testem mellett. 

- Hát nem tudtad? Én vagyok a kosárcsapat új tagja!- vigyorgott. Kikerekedett a szemem. 

*Center: Általában a csapat legmagasabb játékosa. Elsődleges szerepe, hogy magasságát használva pontot szerezzen és megakadályozza, hogy a másik csapathoz kerüljön a labda.