Valószínűleg tetszik nekem

Jason

Mosolyogva, félre billentett fejjel néztem Samre. Ő döbbenten, értetlenül meredt rám. 

- Mi az?- kérdezem vigyorogva.

- Te leszel az új csapattag- mondja lassan, a földet bámulva. Bólintok.

- Igen.

- Hogyhogy?- pillant fel. Kínosan megvonom a vállam. 

- Az előző csapatomban nemigazán ismertek el. Én voltam a srác, aki mindig mindent egyedül csinált, a többiek nélkül. Ők állandóan lazsáltak, mondván, majd edzenek. Látod mi történt! Ha ők is edzettek volna, legalább olyan keményen, mint én, akkor most nem beszélgetnénk itt, hanem egy sokkal tehetősebb csapatban lennék. Bocs, hogy ezt mondom, de így van!- mondandóm közben lehervadt a mosoly az arcomról, de most mégis halványan elvigyorodok. Szinte már szégyenlősen nézek Samre, várom hogyan reagál. De nem mond semmit.
- Baj van, Sam?- aggódón összehúzom a szemöldököm. Felkapja a fejét.
- Honnan tudod a nevem?- arcomba szökött a vér, ahogy eszembe jutott mit csináltam, azért, hogy megtudjam a nevét.
- Hallottam, ahogy veled beszélnek a meccs után- vakargattam idegesen a tarkóm. Ez nem volt teljes hazugság, hiszen tényleg beszélgetett egy fehér hajú lánnyal, de azt már nem akartam neki elárulni, hogy a női mosdóba kellett osonnom, ezért az információért. Komolyan! Beosontam a lány WC-be, ahelyett, hogy megkérdeztem volna! Ez kész!
- Hahó! Figyelsz te rám?!- integet a szemem előtt Sam. Zavartan félrepillantok.
- Bocs, megismételnéd?- kérem halkan.
- Azt kérdeztem, hogy mikor hallottad. Sosem voltál a közelben, amikor beszélgettem valakivel. Szóval...hol hallottad a nevem?- félre billentett fejjel néz rám, barna szemében gyanú csillog. Sóhajtottam.
- Én...
- Te meg mit csinálsz itt?!- dühödt kiáltás hallatszik a folyosó végéből. A tegnapi vörös gyerek volt az a mérkőzésről. Idegesen sóhajtottam. Tegnap állandóan a pályán fenyegetőzött, mintha ő lenne a király.

"- Hé, Sava, passzolj!- szóltam fennhangon csapattársamnak. Karomat a magasba emeltem, vártam a passzt, mindenre felkészültem. Csak erre nem...A másik csapatból nekem feszült az a vörös csávó. Első látásra durva játékosnak hittem, de a meccs közben kiderült, hogy csupán az alapjai tökéletesek, de különösebben nem volt figyelemre méltó. Most azonban dühösen nekem nyomult.
- A földbe foglak döngölni!- sziszegte. Egy pillanatra ránéztem, de miután a labda nekem repült, nem figyeltem rá. Gyorsan végig szlalomoztam a játékosok között és bezsákoltam a labdát. A közönség őrjöngve tapsolt. Elindultam visszafelé és amikor a vöröshöz értem, letorkolltam.
- Ahhoz, hogy legyőzz több kell, mint egyszerű küzdőszellem. A lábam nyomába sem érsz!"

- Nos...én vagyok az új csapattag- fensőbbséges pillantást vetettem a srácra. Az eddig dühös arckifejezés most gyűlölködőbe váltott át. Megindult felém.
- Akarsz valamit, haver?
- Castiel!- Sam hangja figyelmeztető, nyugodt. Castiel azonban mintha meg sem hallotta volna, tovább nyomul felém, akár egy elszabadult vad.
- Nehogy azt hidd, bármit megtehetsz!- Castiel megragadta Sam karját és félrerántotta. A lány fájdalmasan felszisszent.
- Hé, csak óvatosan!- léptem előre. Castiel (minden további nélkül) nekem rontott. A galléromnál fogva rántott magához.
- Ne provokálj!- sziszegte az arcomba.
- Castiel Maddox, maga mit csinál?!
Felnéztem. Egy idős hölgy közeledett, tűsarkú cipője vészjelző volt a rakoncátlankodó fiatalok számára. Mellette egy szőke fiú jött.
- Igazgatónő!- Sam arca felragyogott, láthatóan örült, hogy nem lesz verekedés.
- Mi folyik itt, Samantha?- kérdezte az igazgatónő.
- Nos...tudja...
- Valószínűleg Castiel már megint a bajt keresi- szólt közbe a szöszi.
- Valóban? Nos, ebben az esetben...- az igazgató megfogta a vörös karját és magával húzta.
- Azt hiszem megint fel kell hívnom a szüleit- mondta a nő, majd eltűntek egy ajtó mögött.
- Jól vagy?- hallottam a srác hangját. Odafordultam. A szöszke Sam kezét fogta, amin volt egy hatalmas kék folt. Elöntötte az agyamat a düh. Az a szerencsétlen!
- Persze, jól vagyok. Kösz, Nathaniel!- mosolygott Sam. Összeszűkült szemmel méregettem a srácot, szemmel láthatóan oda volt Samért. Némán sóhajtottam.
- Akkor én...megyek is- szóltam és elindultam.
Mi ez az érzés? Talán...féltékenység?