Nem könnyű 1/2

- Minden rendben, Kisasszony. Semmi baja- közölte velem megnyugtató mosollyal a nőgyógyász. Egész végig görcsbe rándult hassal vártam, hogy mit fog mondani, de ezek szerint minden rendben. Rosa kint várt rám az ajtó előtt, tényleg elkísért annak ellenére is, hogy neki ma randija lenne. Innen is látszik, hogy ő a legjobb barátnőm.
- Na, minden oké?- kérdezte mosolyogva, bár látszott, hogy kicsit feszült. Bólintottam.
- Aha, minden oké. Szerintem még odaérsz a randira, ha sietsz.
- Nem baj?- nézett rám.
- Dehogy! Azt hiszed nem vettem észre, hogy az órádat nézed? Na, gyerünk- löktem rajta barátságosan egyet. Rosa vigyorogva nekem ugrott és megszorongatott.
- Köszönöm Sam! Szia!- integetett nekem a folyosó végéről. Visszaintettem.
Na, irány haza.
Előhalásztam a táskámból a telefonomat és a fülhallgatómat. Bekapcsoltam a telefonom, a fülhallgatómat pedig a fülembe raktam, majd elindítottam egy számot. Miután Rosa elment a hangulatom egyértelműen megcsappant. Próbáltam nem zombiként sétálgatni az utcákon, de nem nagyon ment. Elvégre...egy ilyen után az ember nem akar egyedül lenni, nemde?
A parkon keresztül mentem haza, ahol mindenki nevetgélt meg jókedvűen beszélgetett. Persze velük nem történt semmi, ami lerombolhatná a kedvüket. Kicsit megszaporáztam a lépteimet, minél előbb otthon akartam tudni magam.

A bejárati ajtó nyikorogva tárult ki előttem. ahogy mindig és ez megnyugtatott. Ledobáltam magamról a cuccaimat és a hűtő felé indultam. Előrántottam a karamellás-csokis fagyit és ledobtam magam a kanapéra. Nagy szerencsémre senki nem volt itthon. Felkaptam a távirányítót, azzal a szándékkal, hogy bekapcsolom a TV-t, de végül mégsem nyomtam meg a gombot. Meleg könnycsepp folyt végig az arcomon.
- Huh?- odanyúltam az arcomhoz, hogy letöröljem, de egyfolytában jött utána a következő. A fagyit letettem a dohányzó asztalra, majd beletúrtam a hajamba. Már nem tudtam azzal áltatni magam, hogy minden rendben, hiszen semmi sem volt rendben. Lehet, hogy a barátaimnak azt az arcomat mutattam, de kétlem, hogy elhitték volna. Elég rossz színész voltam. A kezemet a számra szorítottam, úgy kezdtem hangos zokogásba. Még én sem hallottam saját magam, viszont a vállam rázkódott. Ez a helyzet egyáltalán nem volt könnyű. Azt kívántam, hogy ebben a pillanatban ne legyek egyedül.