Furcsa érzés

Másnap az iskola felé menet zenét hallgattam. Annak ellenére, hogy rock szám volt, hihetetlenül ellazultam. Tegnap este nyugtalanság fogott el és képtelen voltam aludni. Az agyam pörgött, a szememet nem tudtam lehunyni. Összevontam a szemöldököm. Már megint ez az érzés. Mi történik?

Az iskola elé érve megállapítottam, hogy nem csak én vagyok így. Rengeteg diák, sőt néhány tanár úgy járkált az iskolában, mintha zombik lennének. Kialvatlan, egyben izgatott tekintetek. Rosa éppen a mosdóból jött kifelé, amikor kivettem a fülhallgatómat. Kezében ott volt a smink-táskája. Odamentem hozzá.
- Rosa, mi van itt? Miért ilyen hulla mindenki?- kérdezem semmit sem értve. A lány felsóhajtott, beletúrt a hajába és kínosan rám mosolygott.
- Szóval te is érzed.
Értetlenül rá pillantottam. Mi?
- Mi?- ismételtem fennhangon gondolataimat. Ismét sóhajtott.
- Ez a különös érzés...azért van, mert...- kinyílt az iskola bejárata és...fel kellett néznem-...jönnek.
- Kik?
- A Francklin Gimnázium- Rosa összehúzta jól szedett szemöldökét és elszánt tekintetét rájuk meresztette. Én is arra pillantottam s feléjük biccentettem.
- Azok kik?
- A gimnázium kosárcsapata. Azért jöttek, mert meccs van ma. Ezen a meccsen fogunk nevetni vagy sírni. Ez a mérkőzés dönti el, hogy bekerülünk-e az országos döntőbe vagy sem. De...én esélytelennek látom.
- Miért?- pördültem felé meglepetten.
- Látod azt a srácot?- biccentett egy fekete hajú fiú felé. Nehéz volt nem észrevenni. Egyszerűen kitűnt a többi kosaras közül. Bólintottam.
- Ő Jason Russ. A világ legjobb játékosa. Úgy játszik, mintha mindig bent lenne a Szuper Zónában*. És...ez még akkor van...amikor a legpocsékabban játszik.
Levegő után kaptam. Akkor...mi történne, ha bent lenne a zónában?

A mérkőzés késő délután kezdődött. Már a meccs kezdete előtt tele volt a fél nézőtér. Rosa, Alexy, Nathaniel és én közvetlen a mi csapatunk kispadjánál foglaltunk helyet. Azért akartam ideülni, hogy közelről tudjam nézni a meccset. A Sweet Amoris csapat elkezdte a bemelegítést, élükön Castiellel és Lisanderrel. Ingafutással kezdtek, majd kosárra dobtak. Egész végig a mozgásukat figyeltem. Különböző, de mégis összhangban van mindenkié. Próbáltam gyenge pontot találni, hogy figyelmeztethessem őket rá, de nem találtam semmit. Végül feladtam, sóhajtottam és felálltam.
- Kimegyek a mosdóba- mindenki bólintott, majd ismét merően nézték a pályát. Elindultam lefelé a lelátón, utána gyorsan elkocogtam a pálya szélén a háló mögött. Néhányan felém pillantottak, de különösebben nem törődtek velem.
A mosdóban elintéztem a dolgom és megigazítottam a hajam. Szemem alatt sötét karikák sötétlettek, de nem törődtem velük. Nem volt rá időm, hogy foglalkozzak vele. Némán sóhajtottam és kiléptem a mosdó ajtaján. Azonban nem jutottam messzire, az ajtó visszalendült és fejbe vágott vele. Felnyögtem és fenékre estem.
- Bassza meg!
- Jól vagy?- felpillantottam a mély basszusra. Jason Russ guggolt előttem, de még így is jóval magasabb volt nálam. Undok fintorba húzódott az arcom.
- Jól- köptem, mire elmosolyodott.
- Harapós kedvedben vagy?
- Nem, ezt váltja ki belőlem az ábrázatod!- gúnyolódtam. Jason hangosan felnevetett.
- Ó, veled aztán nem lehet kötekedni!
- Ez még semmi!- morogtam félhangosan.
- Hé, Jason, gyere már! Állandóan rád kell várni, te szoknyapecér!- kiáltott felénk-gondolom én- Jason csapattársa. A fiú arra pillantott, majd vissza rám.
- Mennem kell. Segítsek?- nyújtottam felém a kezét, de félre löktem.
- Nem!- szóltam erélyesen, ő pedig védekezően feltartotta a kezét.
- Jól van na! Nem kell leharapni a fejem!- vigyorgott pofátlanul, én pedig elfintorodtam. Jason felállt (bizonyára túl volt a 180 centin) és elsétált.
- Bunkó, pofátlan barom!- morogtam, ő pedig felnevetett, mielőtt végleg eltűnt volna a folyosó fordulóban.

- Te hol voltál? Azt hittem érted kell mennem- üdvözölt Rosa, mikor leültem mellé a nézőtéren.
- Feltartottak- közöltem egyszerűen. Alexy hirtelen felszisszent.
- Mi van a fejeddel?- érintette meg a hatalmas puklit a homlokomon. Összerándultam a hirtelen fájdalomtól.
- Sikerült összefutnom Jason Russal.
- Megütött?- döbbent le Rosa. Keserűen felnevettem.
- Természetesen nem! Csak rosszkor volt rossz helyen.- magyaráztam, miközben Alexy kezét húztam el az arcom közeléből.
Látszott Rosán és Nathanielen, hogy még kérdezősködnének, de szerencsémre megszólalt a meccs kezdetét jelző síp.
- Sorakozzatok fel!- kiáltott a bíró. A játékosok felsorakoztak, a kapitányok előre léptek.
- Mindenki kész?- kiáltotta ismét, majd amikor mindenki bólintott, a sípot a szájába tette és megfújta, miközben feldobta a labdát.


*Szuper Zóna: az a helyzet, amikor a játékos kitudja használni testének és tehetségének 100 százalékát.