- Mit csinálsz a helyemen?- összehúzott szemmel méregetett.
- Öhm...ülök?- kérdőn felhúztam a szemöldököm. A srác keserűen elhúzta a száját. Nem tetszett neki a poénom. Castiel rátámaszkodott az asztalra és közelebb hajolt.
- És miért ülsz a helyemen?
- Ez a Te helyed? Megvetted vagy mi van?- értetlenül ránéztem jelezve:"te most hülyének nézel engem?" Még közelebb hajolt.
- És ha igen?- szürke szeme kihívóan csillogott. Most én hajoltam közelebb.
- Akkor muszáj lesz odébb ülnöd- suttogom, majd nevetve hátra dőlök. Castiel hitetlenkedve felvonja a szemöldökét, szemeiben harag csillant. Hátrább lépett és fennhangon közölte velem:
- Húzd odébb a picsádat a székemről!- hármat pislantottam, amikor végre felfogtam, hogy mit közölt velem. Haragosan összevontam a szemöldököm.
- Mi van?
- Jól hallottad, húzz odébb innen!- kiáltott rám. Felpattantam a helyemről, a szék hátra borult.
- Te ne akard megmondani nekem, hogy mit csináljak!- süvöltöttem vissza. Még életemben nem találkoztam ilyen idegesítő alakkal. Még hogy ő parancsolgat nekem?! Na, ne nevettessenek!
- Mert mi lesz? Te is egy olyan ribanc vagy, mint a többi ebben az iskolában!- hitetlenkedve bámultam rá.
- Ne merészelj velem így beszélni!
- És ha igen, akkor? Bújsz anyuci szoknyája alá?- gügyögött nekem. Na, itt telt be a pohár. Lendítettem a karomat és felpofoztam. Az osztály egy emberként fojtotta vissza a levegőt. A tanár úr elsietett az asztalától s ránk kiáltott.
- Az igazgatóiba! Mindketten!- intett az ajtó felé. Dühösen felkaptam a táskám és elcsörtettem a nyitott ajtón át. A folyosón néhány tanár álldogált, biztos meghallották a veszekedést. Elsiettem az igazgatóiba- a folyosó elején balra volt, a DÖK-ös terem előtt- és bekopogtam. Bentről hallatszott egy rövid "Szabad!", én pedig benyitottam. Castiel előttem sietett az irodába, bosszúsan fújtam egyet. Beléptem és nem éppen halkan csuktam be az ajtót magam után. Az igazgatónő az asztalánál ült s nyugodtan figyelt minket, majd megszólalt:
- Foglaljanak helyet!- intett a bőr székek felé. Lehuppantam a jobb oldaliba, a táskámat ledobtam magam mellé. Castiel mellettem foglalt helyet, az arca még mindig vöröslött az előbbi pofontól.
- Castiel! Minő meglepetés! Maga itt?- az igazgatónő egyáltalán nem tűnt meglepődöttnek.
- Most nem az én hibám!- morgott a srác. Felcsattantam.
- Hát akkor?! Az enyém?
- Igen, a tiéd!- kiáltott vissza.
- Mielőtt másokat vádolsz, előbb nézz magadba!- sziszegtem.
- Elég legyen!- intett minket halkan, de erélyesen Mrs. Dolls- ez állt a név tábláján.
- Maguk azt hiszik, hogy mindent megúszhatnak büntetés nélkül? Megzavarták a tanórát, erőszakot alkalmaztak és még itt is vitatkoznak!- emelte egyre feljebb a hangát Dolls.
- Ez elfogadhatatlan! Mától kezdve egy hétig takarítani fogják a tantermeket és lefestik a graffitiket az iskola faláról! Megértették?!- már majdnem az arcunkba sziszegte a mondandóját. Bólintottunk.
- Nem hallottam!
- Igen Mrs. Dolls!- mondtuk kórusban.
- Helyes! Elmehetnek!- intett hanyagul az ajtó felé. Mi felálltunk és kisétáltunk az ajtón. Már indultam vissza az osztályba, amikor Castiel elkapta a karom.
- Ez mind a te hibád, tudod?- nézett a szemembe.
- Szerintem ez pont fordítva van- húztam ki a karom a kezéből. Castiel nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül csak sóhajtott. Ez az én szótáramban azt jelentette, hogy feladtad. Kicsit elmosolyodtam s hátat fordítottam neki.
- Hé!- átnéztem a vállam fölött.
- Mi a neved?
A szemébe néztem és próbáltam rájönni mire gondolhat. Semleges arccal feleltem.
- Sam.
- Én Castiel vagyok!- óvatosan elmosolyodtam.
- Tudom- mondtam halkan, majd hátat fordítottam neki. Fel kellett hívnom anyámat, hogy tovább maradok az iskolában. Frusztráltan sóhajtottam. Biztosan lefogja szedni a fejem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése